Budapest, 2010. március 24. - Több százezer új munkahely jöhet létre Magyarországon a gazdaságban, ha az új kormányzat átgondoltan és összehangoltan használja fel az EU-s forrásokból még lehívható és kormányváltás után még befolyásolható 2900 milliárd forintot. Ez az összeg a Széchenyi-terv keretének tízszerese – ez az egyik fő megállapítása az AAM Consulting által készített, Gyorsítósáv IV. című tanulmánynak. Az AAM szakértőinek, neves jogászoknak, közgazdászoknak, köztük dr. Bod Péter Ákosnak, dr. Árva Lászlónak a munkája arra is javaslatot tesz, hogy miként lehet akár több tízmilliárd milliárd forint értékben javítani a 2010-es költségvetési egyenleget az ÚMFT-ből támogatott projektek megfelelő kezelésével.
A Gyorsítósáv IV. szerint biztosnak látszik, hogy a már lekötött 3600 milliárd forint uniós támogatás ellenére Magyarországon egyetlen olyan gazdasági ágazat sincs, amely a kapott támogatásoknak köszönhetően további állami segítség nélkül versenyképes lehet a nemzetközi piacokon. Ezért a következő kormánynak érdemes felülvizsgálnia az ÚMFT-t a gazdaságfejlesztési szempontok érvényesítése érdekében.
A fejlesztési pénzek, megrendelések formájában új munkahelyeket teremthetnek. A következő kormány által még ténylegesen befolyásolható 2900 milliárd forint értékű keretből finanszírozott beruházások több százezer embernek adhatnak munkát.
Az AAM szakértőinek becslése szerint a legnagyobb 40 projektben dolgozó szolgáltatók és kivitelezők csak ÁFÁ-ból legalább 140 milliárd forintnyi adót kell, hogy fizessenek az elkövetkezendő két évben. Ez az összeg az ötszöröse a megszüntetett vagyonadó és még néhány megszorító intézkedés idei évre tervezett bevételének. A tanácsadó cég arra is felhívja a figyelmet, hogy a negyven legnagyobb adóbevételt generáló projekt kormányzati kontrolljával elérhető, hogy 2010-ben a költségvetés az EU-s források felhasználása révén a tervezettnél nagyobb adóbevételhez jusson. Ha ez sikeres, akkor a többlettel megegyező mértékben mellőzhetők a további, esetleges megszorító intézkedések és lehetőség nyílhat az adócsökkentésre.
Az AAM szakértői további kihívásokat és lehetőségeket is előre jeleznek az ÚMFT kapcsán:
- a pályáztatás és a szerződéskötés átfutási ideje akár a felére csökkenthető egyes pályázatoknál, már bevált technikák alkalmazásával;
- központosított közbeszerzések kiterjesztésével, egyes elektronikus közbeszerzési módszerek bevezetésével a nyertes projektek gyorsabban volnának megvalósíthatók, a korrupció lehetőségének csökkentése mellett
- szükséges felülvizsgálni a kistelepülések hátrányos helyzetét súlyosbító adminisztratív szabályokat, megteremtve a vidéki területek esélyegyenlőségét.
A Gyorsítósáv tanulmány arra is felhívja a figyelmet, hogy az M43-as autópálya ügyében kirobbant vita az ÁFA szabályok eltérő értelmezéséről akár a magyar költségvetés 100 milliárd forintjába is kerülhet.
Az AAM által 2008 decemberében útjára indított, kezdettől fogva komoly szakmai visszhangokat kiváltó tanulmánysorozat negyedik része több javaslatot is felvázol arra, hogy milyen támogatási programok segíthetnek a recesszió kezelésében. E szerint például a turisztikai célú támogatások, az építőipari szakképzési program, a részmunka és a távmunka ösztönzése, valamint a lakóházak energia-korszerűsítésének támogatása jelenthet kiutat a jelenlegi kedvezőtlen gazdasági helyzetből.
A Gyorsítósáv IV.-ről, a korábbi tanulmányokról, valamit az Európai Uniós forrásokkal kapcsolatos áttekintő információról a www.gyorsitosav.hu-n olvashatnak bővebben.
Szerkesztőknek:
Az AAM Consulting Magyarország vezető-, 11 országban 1500-at is meghaladó sikeres projektjével a régió egyik meghatározó független tanácsadó cége. A Csoport legrégebbi pillérét adó AAM Vezetői Informatikai Tanácsadó Zrt. története 1994-re nyúlik vissza. A céget a nagyberuházások professzionális kezelése, a regionális helyismeret és az egyedi kivitelezések, alkalmazásfejlesztések teszik regionálisan is sikeressé. A 2003-ban részvénytársasággá alakult vállalat a tudatos regionális terjeszkedés jegyében 2005-ben alapította meg a ma már elismert piaci szereplőként működő romániai leányvállalatát, az S.C. AAM Management Information Consulting S.R.L.-t. Az ötéves CEE regionális tapasztalattal rendelkező vállalat legújabb irodáját 2009-ben, Zágrábban nyitotta meg.
További információk:
| Bőhm Kornél Kommunikációs vezető AAM Tanácsadó Zrt. 1133 Budapest, Váci út 76. Telefon: +361 465 2070 Email: bohm.kornel@aam.hu Web: www.aam.hu |
Hovanyecz Rozi |


