Műhelymunkára, közös gondolkozásra hívta össze június 8-án a szervezet Kálvária téri székházába a bankok, biztosítók, pénzintézetek vezetőit az Állami Foglalkoztatási Szolgálat. A hivatal eltökélt célja, hogy szolgáltatási portfolióját alapjaiban megújítva olyan ügyekben legyen képes a versenyszféra vállalatainak rendelkezésére állni, ahol valóban hatékony módon tudja segíteni a munkaügyi problémák felszámolását, az adminisztráció gördülékennyé tételét. A workshop keretében beazonosították a banki szektor tapasztalatait és elvárásait az ÁFSZ szolgáltatásaival kapcsolatban.
A pénzpiaci szereplők és az állami hivatal mellett egyfajta mediátor szerepben vett részt szervezőként az AAM Consulting, amely piaci tapasztalataival, és a közigazgatásban megszerzett jártasságával egyaránt képes megérteni a felek igényeit, és megfogalmazni az előrelépés akcióterveit. A tanácsadócég rávilágított, hogy Magyarország foglalkoztatási adatai nem csak az uniós átlaggal összevetve, de a régióbeli, hasonló adottságokkal rendelkező volt szocialista országok mutatóit megvizsgálva is elszomorítóak. Az összejövetelt szervező szakértők úgy látják, hogy a pénzügyi szektor az egyik legjelentősebb munkaadói oldal lehet, ahol valóban hatékonyan tudják felhasználni az állami munkaügyi szolgáltatások nyújtotta lehetőségeket.
A tanácskozáson egyértelművé vált, hogy több pénzintézeti szervezet esetében az értékesítés részben vagy egészben ügynökhálózatra épül, amely megkívánja a munkavállaló vállalkozóvá válását, azaz önálló vállalkozás létrehozását és működtetését teszi szükségessé a potenciális munkavállalók részéről. Ugyancsak problémát jelent, hogy az ügynöki területeken jellemző a magas fluktuáció és sok esetben gondot jelent a munkatársak pótlása is. Az új munkatársak felvételének fő gátja, a potenciális munkavállalók kételyei a vállalkozói léttel szemben, de nehézséget jelent az is, hogy sokan nem rendelkeznek a vállalkozás beindításához, fenntartásához szükséges háttérismeretekkel, valamint nem tájékozottak az induló vállalkozások anyagi támogatásának lehetőségeiről. A kérdéskör vonatkozásában a résztvevők abban maradtak, hogy az ÁFSZ a jövőben tevékenységének fókuszába helyezi az induló vállalkozások támogatási lehetőségeinek megismertetését a potenciális munkavállalókkal, kiadványokat, útmutatókat készít, illetve képzéseket tart a lehetőségek alaposabb bemutatására. Ugyancsak feladatként definiálták a vállalkozói léthez kapcsolódó pénzügyi, gazdasági és jogi alapismeretek oktatását.
Százezernél is több munkavállalót érint az ügynöki tevékenység (pl.: biztosítási ügynökök, a hitelközvetítőkre, a befektetési üzletkötők és a nyugdíjpénztári ügynökök) feltételeinek szigorítása is. A jelenlegi előírások olyan alapismeretek megszerzését írják elő, amelyek elsajátításához a potenciális ügynökök mintegy egyharmada nem rendelkezik alapkompetenciákkal, így már a képzés elkezdése sem válik lehetségessé számukra, így ők elesnek a korábbi munkavégzés folytatásának lehetőségétől. A workshop résztvevői feladatként azonosították, hogy az ÁFSZ minden esetben tájékoztassa a jelentős ügynökhálózattal rendelkező pénzintézeteket a képzések előfeltételeinek teljesíthetőségéről, valamint a munkaügyi központokon keresztül tájékoztassák a jelenleg is ügynöki munkát ellátó munkavállalókat a meglévő képzési lehetőségekről. A szakértők szerint ugyancsak hasznosnak bizonyulna, ha az ÁFSZ együttműködne a szakmai szervezetekkel (MABISZ, Bankszövetség), és velük közösen konferenciákon, sajtómegjelenéseken keresztül juttatnák el a szükséges információkat a témában.
A tanácskozás résztvevői megvitatták egymással a hátrányos helyzetű, megváltozott munkaképességű személyek foglalkoztatásának problémakörét is. Több résztvevő jelezte, hogy jelenleg nincsenek megfelelően kialakított csatornák a hátrányos helyzetű/megváltozott munkaképességű rétegek elérésére. A vállalatok nyitottak az ilyen típusú munkaerő foglalkoztatására, de segítség kell számukra a toborzási folyamatban. A piacnak, egyes becslések szerint 200 000 munkaképes rokkantnyugdíjasról nincs információja, akiket nagy valószínűséggel a szürke és feketegazdaság foglalkoztat, pedig akár a legális csatornákon keresztül is bevonhatók volnának a piacgazdaságba, a munkaerőpiacra. A pénzintézeti vezetők szerint az ÁFSZ az ő elérésükben, megszólításában is segíthetné a versenypiaci munkaadókat.
A felmerült problémakörök alapján a workshop résztvevői visszaigazolták azt az ÁFSZ –es fejlesztési kezdeményezést, amely szerint szerencsés volna, ha a Foglakoztatási és Szociális Hivatal kiemelt piaci kapcsolattartó munkatársakat jelölne ki a versenyszféra nagyobb szereplői számára, akik így testre szabott és egyszerűbb úton tudnák összekötni a munkaadói igényeket a munkavállalói kínálattal. Az összekötők folyamatosan gyűjtenék a cégigényeket, mely szakmai megfontolás alapján beépülne a hivatal napi működésébe, újabb, hatékonyabb szolgáltatások formájában. A résztvevők megállapodtak abban, hogy a mostani workshop nem egy út vége, hanem egy jövőbeni szorosabb együttműködés legelső állomása volt.
Az ÁFSZ-ről:
Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat a Foglalkoztatási és Szociális Hivatalból és 7 regionális munkaügyi központból áll. A Foglalkoztatási és Szociális Hivatal a szervezet szakmai munkájának, informatikai fejlesztésének irányítását végzi. A regionális munkaügyi központok és kirendeltségeik feladatkörébe tartozik többek között a munkanélküli ellátások megállapítása és számfejtése, a foglalkoztatást elősegítő támogatások működtetése, valamint a munkaközvetítés és az egyéb munkaerő-piaci szolgáltatások kiajánlása. A regionális átképző központok felnőttképzés keretében segítik a munkaerő-piac változásaihoz igazodó szakmai tudás megszerzését.
Az AAM Consultingról:
Az AAM Consulting Magyarország vezető-, 11 országban 1500-at is meghaladó sikeres projektjével a régió egyik meghatározó független tanácsadó cége. A Csoport legrégebbi pillérét adó AAM Vezetői Informatikai Tanácsadó Zrt. története 1994-re nyúlik vissza. A céget a nagyberuházások professzionális kezelése, a regionális helyismeret és az egyedi kivitelezések, alkalmazásfejlesztések teszik regionálisan is sikeressé. A 2003-ban részvénytársasággá alakult vállalat a tudatos regionális terjeszkedés jegyében 2005-ben alapította meg a ma már elismert piaci szereplőként működő romániai leányvállalatát, az S.C. AAM Management Information Consulting S.R.L.-t. Az ötéves CEE regionális tapasztalattal rendelkező vállalat legújabb irodáját 2009-ben, Zágrábban nyitotta meg.
További információk:
| Bőhm Kornél Kommunikációs vezető AAM Tanácsadó Zrt. 1133 Budapest, Váci út 76. Telefon: +361 465 2070 Email: bohm.kornel@aam.hu Web: www.aam.hu |


