News top

Az eredményközpontúság és a működési hatékonyság globális kényszere a projektmenedzsmentet - egyfajta sajátos "vállalkozási típusú" feladatok irányítására szakosodott speciális vezetői tevékenységből - napjainkra a szervezetek meghatározó vezetési paradigmájává tette. A projektmenedzsment nem kizárólag komplex feladatok végrehajtásának, hanem a szervezeti és üzleti stratégiák megvalósításának alapvető eszközrendszere, egyszersmind a működés filozófiája. A vállalatok, illetve az állam -és közigazgatás szervezetei legfontosabb feladataikat és fejlesztéseiket projektként valósítják meg. Az AAM Group project management & financing szolgáltatásai ezért konkrét gyakorlati módszerekkel, eszközökkel, valamint integratív támogató megoldásokkal segítik ügyfeleink stratégiai és szervezeti törekvéseit.

Az AAM Group szakértői és projektmenedzserei közel 300 hazai, illetve nemzetközi szervezet számára végzett, több, mint 2500 projekt során felhalmozott gyakorlati tapasztalat és tudás birtokában állnak ügyfeleink rendelkezésére. Referenciáink között egyaránt megtalálható a kis és közepes összértékű pályázati, valamint a jelentős méretű szervezet és IT- fejlesztési, közigazgatási, beszerzési projektektől az infrastrukturális óriás beruházásokig szinte minden volumen, illetve profil szegmens. Az AAM Group project management & financing szolgáltatásokhoz kapcsolódó saját módszertani rendszere az ügyfelek érdekében végzett munka tapasztalatai, valamint a PRINCE2 (PRojects In Controlled Environment), a Guide to PMBOK 2004. (Project Management Body of Knowledge), továbbá a The AMA handbook of project management (American Management Association) szakirodalmi forrásokban foglalt elméleti iránymutatások alapján került kialakí-tásra.

Szakértőink és tanácsadóink projektmenedzsment kompetenciáját az IPMA (International Project Management Association) Competence Baseline v3.0 alapján értékeljük és fejlesztjük. A projektmenedzsment szakma elismertetése és fejlesztése iránt vallott elköteleződésünk számunkra nem kizárólag saját tanács-adóink kompetencia - és készségfejlesztését jelenti. 2004 óta szervezzük és vezetjük az IPMA kizárólagos magyarországi tagszövetsége, a FŐVOSZ által jegyzett, illetve a hazai projektmenedzsment szakmai elit érdeklődésére számot tartó IPMA PM Klub időszakos rendezvényeit. Vezető szakértőink rendszeres résztvevői és előadói az évenként megrendezésre kerülő IPMA World Congress nemzetközi szakmai eseménynek.

Szolgáltatásaink

Stratégiai projektmenedzsment

Ügyfeleinket segítjük programjaik/projektjeik stratégiai kérdéseinek megválaszolásában. A szervezeti, üzleti stratégiák megvalósulása a programok/projektek határidőben, költségkereten belül és megfelelő minőségben történő végrehajtásán múlik. Alapvető fontosságú ezért a szervezeti, üzleti stratégiákhoz illeszkedő projektmenedzsment stratégia, a transz-parens PM Governance struktúra és az optimalizált projekt portfólió, amelyek létrehozásában az AAM Group project management & financing szolgáltatásai támogatják ügyfeleinket.

Projekt tanácsadás

Ügyfeleink programjai/projektjei sikeres végrehajtásához gyakorlati módszereket, eljárásokat és eszközöket biztosítunk. Egy program/projekt sikeres végrehajtása számos tényező és körülmény megfelelő kezelését feltételezi. Az AAM Group ezért integrált projektstruktúrák, folyamatok és eljárások kialakításával, valamint az igényekhez illeszkedő gyakorlati módszerek, eszközök biztosításával segíti ügyfeleit a programok/projektek előkészítésében, tervezésében, végrehajtásában és értékelésében. Projekt tanácsadási szolgáltatásaink egy speciális formája a projektvezetés-fókuszú személyes vezetői támogatás, amely ügyfeleink döntéshozóit segíti a projektirányítás gyakorlatában.

Szervezeti működés és projektkultúra fejlesztés

Ügyfeleinket támogatjuk programok/projektek végrehajtására alkalmas szervezeti működés és kultúra létrehozásában. A szervezetek számára a kockázatos, kihívásokat jelentő fejlesztések megvalósítása mellett - legyen az például egy ERP rendszer bevezetése, egy új üzleti terület megnyitása, vagy éppen két szervezeti egység összevonása -, a projektműködés mindinkább meghatározóvá válik a napi feladatok végrehajtásában is. Egyre több ügyfelünk dönt ezért úgy, hogy tudatosan működésébe integrálja a projektmenedzsment kultúrát. Az AAM Group integrált projektmenedzsment kompetencia fejlesztési szolgáltatásai az ehhez szükséges szervezet, működésmód, tudás és képesség kialakításához adnak segítséget testreszabott projektkezelési folyamatok, eljárásrendek és eszközök kidolgozásával, projekt portfólió-menedzsment IT rendszerek kiválasztásával, bevezetésével, valamint képzések biztosításával.

Projekt/program menedzsment

Ügyfeleink számára professzionális projektvezetési kapacitásokat biztosítunk programjaik/projektjeik eredményes megvalósításához. A vállalatok és az államigazgatás intézményei jelentős fejlesztéseik menedzseléséhez -azok időszakos jellege és/vagy szakmai specifikumai miatt - sokszor nem rendelkezhetnek megfelelő mennyiségű és/vagy kompetenciájú saját kapacitással. Az AAM Group project management & financing szolgáltatásai keretében magasan kvalifikált, hazai és nemzetközi tapasztalattal rendelkező projektvezetőket, projekt és finanszírozási szakértőket, illetve kipróbált szakmai gyakorlatok szerint működő projekt-teameket biztosít ügyfeleink operatív program-és projektirányítási feladatainak támogatására. A vállalati és államigazgatási PMO (Program/Project Management Office) szolgáltatások területén szerzett jelentős tapasztalataink birtokában segítjük ügyfeleinket a fejlesztési programok és projektek teljes életcikluson átívelő megvalósításában.

Projekt audit és minőségbiztosítás

Ügyfeleink megbízásából elvégezzük projektjeik független felülvizsgálatát, auditját és folyamatos minőségbiztosítással támogatjuk azok megvalósítását. A szervezetek számára jelentős hozzáadott értéket képvisel programjaik/projektjeik külső szakértő általi átvilágítása vagy folyamatos ellenőrzése, mert számos probléma feltárására és megoldására csak ennek eredményeként nyílhat lehetőség. A projekt audit tevékenység keretében módszertani, valamint szervezeti kultúra oldaláról végezzük el folyamatban lévő és befejezett projektek független felülvizsgálatát. Ennek során építünk saját gyakorlati tapasztalatainkra és a nemzetközi módszertanok ajánlásaira. Az AAM Group project management & financing szolgáltatásai támogatják ügyfeleinket a más szereplő által vezetett projekt módszertani, humánoldali minőségének, eredményességének és hatékonyságának folyamatos biztosításában.

Pályázati és Európai Uniós projektek menedzsmentje

Ügyfeleink részére integrált forrásbevonási és komplex pályázati projektmenedzsment szolgáltatásokat nyújtunk. Kelet-Közép-Európa régióiban szinte minden szervezet érdekelt saját vállalkozásait, térségét érintő fejlesztéseinek és beruházásainak európai uniós forrásból történő finanszírozásában. Az EU források bevonása, illetve felhasználása egy sajátos pályázati folyamat, kapcsolódó módszertan és eszközrendszer ismeretét, illetve használatát feltételezi. Az AAM Group project management & financing szolgáltatásai a megfelelő eszközök és módszerek alkalmazásával segítik ügyfeleinket az európai uniós pályázatok elkészítésében, a projektek definiálásában, tervezésében, előkészítésében, a finanszírozási konstrukció kidolgozásában, a támogatás megszerzésében és szabályszerű, eredményes felhasználásában.

Kiválasztás és beszerzés

Ügyfeleinket támogatjuk fejlesztéseikhez, illetve beruházásaikhoz kapcsolódó eszközök és szolgáltatások kiválasztásában, beszerzésében. A programok/projektek végrehajtásának, valamint az európai uniós források felhasználásának sokszor kiemelt fontosságú, kritikus része a megfelelő szállító kiválasztása, illetve a kapcsolódó közbeszerzési eljárások szabályszerű, eredményes lefolytatása. Az AAM Group project management & financing szolgáltatásai segítik ügyfeleinket a megfelelő - kompetenciarendszerünkből adódóan jellemzően informatikai - szállító kiválasztásában, beszerzési és közbeszerzési eljárások menedzselésében az előkészítéstől (igényfelmérés, piackutatás, tervezés, eljárás kiírása) a szerződéskötésig.

A Project management & financing szolgáltatási területeken tevékenykedő szakértőink átfogó, több iparágra és szakmai területre kiterjedő, hazai és nemzetközi környezetben szerzett gyakorlati ismeretekkel rendelkeznek. Szakértőink az állam -és közigazgatás, a pénzintézet, az energetika és közmű, a telekommunikáció, a közlekedés, az oktatás, az építőipar, valamint a gyártás és kereskedelem ágazatokban szereztek széles körű szakmai ismereteket, gyakorlati módszertani tapasztalatokat. Az AAM Group a felhalmozott tudás birtokában készen áll ügyfelei számára komplex, vagy részterületekre irányuló professzionális tanácsadási szolgáltatások nyújtására.

Kiemelt referenciáink

  • BM Központi Hivatal - Országgyűlési (2002, 2006), önkormányzati (2002, 2006) és EU parlamenti képviselőválasztások (2004), valamint népszavazások (2003, 2004, 2008) teljes körű projektmenedzsment támogatása (informatikai és kapcsolódó projektek tervezése és végrehajtásának koordinálása, közbeszerzések menedzselése) - 2002-2008

  • E.ON Hungária - A Piacnyitás 2008 projekt menedzsment támogatása és minőségbiztosítása - az E.ON Hungária csoport átfogó felkészítése az energiapiac liberalizációjára és az új villamos energia piaci szabályozásra - 2007-2008

  • Bosnia and Herzegovina Directorate for Civil Aviation (BHDCA) - Provision of Technical Assistance and overall project management to BHDCA in Implementation of the Air Traffic Management Strategy - 2007-2008

  • Educatio Társadalmi Szolgáltató Közhasznú Társaság - Integrált szervezeti működés és projektkultúra fejlesztés - 2007-2008

  • Országos Egészségbiztosítási Pénztár - Informatikai rendszerek bevezetésének projektmenedzsment támogatása és minőségbiztosítása - 2006-2008

  • Magyar Köztársaság Belügyminisztériuma - A Schengen Alap felhasználásához kötődő projektek menedzsment támogatása és minőségbiztosítása - 2007

  • Országos Takarékpénztár és Kereskedelmi Bank - Projektmenedzsment kultúra bevezetés és Projekt Iroda működés fejlesztés - 2005-2006

  • T-Mobile Magyarország Távközlési Zrt. - CRM rendszer bevezetését végző rendszerintegrátor kiválasztásának támogatása, CRM üzleti tervezés és informatikai megvalósítás program menedzsmentjének támogatása - 2003-2005

  • MAVIR Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító Zrt. - MAVIR Kapacitásaukciós Rendszer funkcionális specifikációja és megvalósításának projekt projektmenedzsment támogatása - 2004

Ügyfeleink

  • Magyarország: Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal, Állami Számvevőszék, Békéscsaba Önkormányzata, Belügyminisztérium, Belügyminisztérium Központi Hivatal, Budapest Főváros Főpolgármesteri Hivatala, Budapesti Elektromos Művek, Budapesti Közlekedési Zrt., Budapest-Zugló Polgármesteri Hivatal, Educatio Társadalmi Szolgáltató Közhasznú Társaság, E.ON Energiakereskedő, E.ON Hungária, Foglalkoztatási Hivatal, Fővárosi Közterület- Fenntartó, Fővárosi Vízművek, Informatikai és Hírközlési Minisztérium, Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium, Központi Statisztikai Hivatal, K&H Bank, Magyar Energia Hivatal, Magyar Posta, Magyar Telekom, Magyar Terület és Regionális Fejlesztési Hivatal, Magyar Rádió, Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító, Magyar Villamos Művek, Miniszterelnöki Hivatal, MOL Magyar Olaj- és Gázipari Zrt., Nemzeti Autópálya, Nemzeti Fejlesztési Ügynökség, Nemzeti Hírközlési Hatóság, Oktatási Minisztérium, Országos Egészségbiztosítási Pénztár, Országos Igazságszolgáltatási Tanács Hivatala, OTP Bank, Paksi Atomerőmű, Pannon GSM, Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata, Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzata, UPC Magyarország, VÁTI Magyar Regionális Fejlesztési és Urbanisztikai Kht., Vodafone Magyarország;

  • Bosznia-Hercegovina: Bosnia and Herzegovina Directorate for Civil Aviation (BHDCA);

  • Bulgária: Ministry of Regional Development and Public Works, National Institute of Statistics;

  • Macedónia: MobiMak AD-Skopje, Agency for Electronic Communications;

  • Románia: Ministry of Economy and Finance, MCTI Ministry of Communications and Information Technology, Richter Gedeon;